Akár tudták a rajongók, hogy mit várhatnak Kendall Roytól az HBO-utódlás harmadik évadában, akár nem, valószínűleg minden megrögzött rajongó teljesen elégedett lesz. Végtére is, úgy tűnik, nincs olyan aktuális műsor, amely olyan következetes lenne, mint az, amely bemutatja, hogy a túlzott gazdagság és az ellenőrizetlen kapitalizmus hogyan korrumpálta és pusztította el az amerikai családot. Míg az olyan műsorok, mint az Igazi háziasszonyok, és még az olyanok is, mint a Dynasty, a rendkívül gazdagokat gúnyolják, ugyanakkor ugyanannyi időt töltenek azok elbűvölésével is. Ez egyáltalán nem utódlás. Ezekkel a műsorokkal ellentétben a Succession pontosan tudja, mi az, és soha nem tért el ettől, miközben tovább fokozza a hihetetlen karakterek között fennálló feszültséget.
Bár a show szereplői nem olyan gazdagok, mint a Roy klán, mindegyikük inkább eladja karakterét a közönségnek. Soha nem érzik hitelesnek azt a történetvilágot, amelyben élnek. Soha nem úgy tűnnek, mintha betelefonálnának. Emiatt (valamint az abszolút kiváló forgatókönyv miatt) a Jesse Armstrong által alkotott sötét vígjáték minden szereplőjét szeretik a rajongók. De ki a legjobb karakter a Successionban? Mindegyikük mellett lehetne érvet felhozni. Néhány ügyes rajongó azonban úgy véli, hogy a show legnagyobb szereplője az, akivel még nem is találkoztunk.
A karakterek utódlása még nem mutatkozott be
Valljuk be, szinte végtelen karakterek vannak, akiket az előadás bemutathat a közönségnek. A világ, amelyben a Royok laknak, nagyon, de nagyon hasonlít a miénkre. Ez azt jelenti, hogy a pénzügyi, a szórakoztatás, a hírek, a politikai vagy a családi világban tetszőleges számú, egyformán szörnyű személy lehet, aki utat találhat a történetben.
Úgy tűnik, hogy a nagycsaládosok is olyan terület, ahol az írók eltölthetnek egy kis időt. Kik a többi Roy unokatestvér? Mi a helyzet Marsha családjának többi tagjával? Úgy tűnik, érdekes lehet bekerülni. Ez minden bizonnyal segítene tisztázni a karakterét körülvevő rejtélyt.
Bár bizonyosan vannak olyan karakterek, akiknek még meg kell jelenniük a műsorban, egyes rajongók nem ezekre utalnak, amikor azt állítják, hogy a legjobb karakter nem is szerepel a műsorban.
A kamera valóban az utódlás legjobb karaktere… Íme, miért…
Bár kissé trükkösnek tűnik kimondani, kétségtelen, hogy a kamera a Succession legjobb karaktere. Ez az egyik, ami technikailag nem szerepel a műsorban, és mégis a legfontosabb része annak. Amint azt Thomas Flight kiváló videoesszéjében is megfigyeltük, az utódlásban a kamera megfigyelőként viselkedik a történetben.
Ez hasonlít ahhoz, ahogy egy dokumentumfilmes filmezi a témáit, valamint közel áll az olyan helyzetkomikumok stílusához, mint a Parks and Recreation és természetesen az Iroda. A gyakran kézben tartható, gyorsan zoomolható megközelítés túlzottan használatos a mai televíziós és moziban, de csodákat tesz az utódlással. Leginkább azért, mert az előadást nem álfilmnek szánták. Ezért a kamera úgy mozog és cselekszik, ahogyan teszi, szinte azt jelzi, hogy minden jelenetben láthatatlan szereplő. És akárcsak az ember, gyorsan vagy hihetetlenül lassan dönti el, hogy egy adott pillanatban kire vagy mire összpontosítson, vagy tulajdonítson jelentőséget. Ez az ellenkezője annak, amit egy mindentudó kameraperspektíva tesz a rendőrségi drámákban, a Harry Potter-filmekben vagy alapvetően minden másban, ami nem az utódlás vagy a álfilm.
A legtöbb műsorban és filmben azt mutatják be, amire a forgatókönyv vagy a rendező azt tanácsolja, hogy összpontosítsunk, mivel ők mindent tudnak. Formálisan stílusos, kiegyensúlyozott és vizuálisan egységes. De a Succession kamerája úgy mozog, mintha egy olyan személy lenne, aki nem képes minden pillanatot megörökíteni, vagy egyszerűen nem akar. Azt látja, amit látni akar. Ez szubjektív.
A fényűző széles, mindent elsöprő felvételei helyett, amelyek csak alkalmanként szerepelnek a műsorban, a kamera az abszurdra, a kényelmetlenségre és azokra a furcsán szívszaggató reakciókra fókuszál, amelyeket az egyes szereplők adott jelenetekben tapasztalnak. Ez hihetetlenül fontos egy olyan műsornál, mint a Succession, mivel végső soron egy szatíra. Mégis, ez egy szatíra, amely hihetetlenül komolyan veszi magát.
Ez a drámai iróniáról is szól, és arról, hogy az egyes szereplők képtelenek valóban hitelesek vagy indítékok nélkül lenni. Az utódlás szereplői általában felfedik, hogy mit akarnak a témájukban, ami megelevenedik reakcióikban és testbeszédükben. Amikor a kamera hirtelen kicsinyít egy fontos cseréből egy másodlagos szereplőre, aki általában a jelenet energiájával ellentétes érzelmekkel reagál.
Továbbá, mivel a műsorban sok ember ül és beszélget, a mozgó kamera kinetikus energiát ad hozzá, ami növeli a feszültséget, a drámaiságot és a nyugtalanság érzését. És mivel a műsor az erőjátékokra és a hierarchikus dinamikák változásaira épül, a nyugtalanság létfontosságú a történet hitelessége szempontjából.
Bár a kamera nem a sorozat tényleges szereplője, teljesen úgy viselkedik, mintha az lenne. És ez az, amin keresztül látjuk az egész előadást. Ezért mindazok a homályos pillanatok, reakciók és eszmecserék, amelyek megnevettetnek vagy megborzongnak bennünket, végső soron a szubjektív és kiszámíthatatlan viselkedésének köszönhető.
